A Soproni Egyetem dolgozóinak lehetőségük nyílt megismerni a munkahelyük épületeinek otthon adó 100 éves Botanikus Kertet egy körséta keretében.
A kezdeményezés célja munkahelyünk természetes környezetének megismerése, értékeinek felismerése volt. A körbevezetést Cserpes Tamás, az Egyetemi Botanikus Kert kertészmérnöke tartotta, aki a kert jelenlegi állapotáról, érdekes és különleges növényeinek gondozásáról és a jövőbeni fejlesztési tervekről beszélt az egybegyűlt érdeklődő dolgozóknak.
A Botanikus Kert a közeljövőben több kulturális eseménynek is színtere lesz, a SopronFest ideje alatt például több tematikus séta is indul majd a bejárattól, amiken bárki részt vehet.
Bízunk benne, hogy minden résztvevő dolgozó, ha eddig nem is, most a szívébe zárta a Botanikus Kertet, és buzdítunk mindenki mást is - soproniakat és utazókat egyaránt -, hogy tegyen egy jó kis sétát benne, amit a tavaszi virágzás most különösen indokol!