Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

Fából majdnem vaskarika is

A Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának, Erdő- és Természeti Erőforrás-gazdálkodási Intézete, 2023 szeptember 29-én számos programmal csatlakozott a Kutatók Éjszakája, országos rendezvénysorozathoz. Az erdő hasznosításának megismertetése céljából egy 3 részből álló alprogramot szerveztünk „Fából majdnem vaskarika” címen, mert úgy gondoljuk a lakosság edukálása arra, hogy az erdőt nem kihasználjuk, hanem kellő gondosság elve mellett gazdálkodunk vele, valamint az, hogy számos dolog alapanyagát a fa adja, napjainkban rendkívül fontos és aktuális.

szimulator.png

Elmélyülten és nagy érdeklődéssel figyelték a résztvevők a fadöntés és faanyag mozgatás folyamatát, amelynek bemutatása során párhuzamot vontunk a természetben lezajlódó folyamatok között, pl. a hód hogyan dönti ki a fát és a motorfűrészes, vagy egy gép, illetve a fűrészlánc fogazatának kitalálási ötletét is elmeséltük, amely a szúbogarak rágószájszervére hasonlít. 

Nagy élményt jelentett a hallgatóságnak, hogy maguk is fakitermelővé vallhattak a harveszter, forvarder szimulátor segítségével, és a virtuális világban 3 D-ben végezhették a gépkezelést, ezzel is közelebb kerülve, megismerve ezen munkaműveleteket és azok szakszerű elvégzésének nehézségeit. Felhívtuk a figyelmüket arra is, milyen fontos a kíméletes munkavégzés, a környezetre gyakorolt hatások mérséklése, amelyen sok-sok év tapasztalata és a gyakorlás segíthet.

A közel egy órás blokkot, amelyet az este folyamán több körben ismételtünk a faanyag, illetve az erdei egyéb javak hasznosítása fontosságának, lehetőségeinek, szabályozásának megismerésével zártuk, mivel ezek napjainkban még vagy már nem ismertek. Az urbanizáció, a mai modern világunk kicsit elfeledtette, feledteti velünk, hogy „fűben, fában orvosság” vagy hogy melegedhetünk a fának köszönhetően, illetve berendezéseink anyaga és számtalan használati tárgy is készül a kitermelt faanyagból. Fontos, széles körben, főként a gyermekeknek elmondani, hogy a klímaváltozás mérsékléséhez oly módon is hozzájárulhat a faanyag, hogy megköti akár évszázadokra tárgyak, épületek, bútorok stb. formájában, a szenet, ezáltal a felszabaduló széndioxidot, illetve mint megújuló energiaforrás tartjuk számon a dendromasszát.

Az előadások mellett a gyermekek fajátékokkal játszhattak a programok alatt, vagy a szelektív hulladékgyűjtéshez kapcsolódó társasjáték segítségével mélyíthették ismereteiket, vonhatták be a szülőket is az interaktív tudásszerzésbe. A kisebbeknek színezőkkel készültünk, a nagyobbaknak meg vicces kérdésekkel. 

Persze a jól megérdemelt jutalmakról sem feledkeztünk meg, amelyeket hálásan köszönünk támogatóinknak, az Andreas Stihl Kereskedelmi Kft.-nek, Bakon Gábor ügyvezető igazgató úrnak, valamint a Ponsse magyarországi forgalmazójának a Forest Power Kft.-nek és kereskedelmi igazgatójának, Bálint Andrásnak.

Cikk nyomtatása E-mail