A Soproni Egyetem Ligneum Rendezvényházában 2025. december 1-jén került sor az IGMÁNDY 100 emlékülésre, amelyet az MTA VEAB Soproni Tudós Társasága, valamint a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának Erdő- és Természeti Erőforrás-gazdálkodási Intézete közösen szervezett. Az eseményt Prof. Dr. Igmándy Zoltán (1925–2000) születésének 100., halálának 25. évfordulója alkalmából szervezték. A szakmai és egyetemi közösség méltó módon emlékezett meg az erdészeti felsőoktatás és faanyagvédelem meghatározó alakjáról, a Soproni Egyetem egykori professzoráról, rektorhelyetteséről és dékánjáról.
Az emlékülést Prof. Dr. Lakatos Ferenc, a Soproni Egyetem rektorhelyettese, az Erdő- és Természeti Erőforrás-gazdálkodási Intézet igazgatója nyitotta meg. Ünnepi köszöntőjében személyes hangvétellel idézte fel Igmándy Zoltán örökségét:
„A jelenlévők közül sajnos csak keveseknek adatott meg, hogy személyesen találkozzanak Igmándy Zoltánnal. 1947-ben valétált, ez a valétatabló a szobámban van, a velem szemközti falon. Így minden nap fel tudok rá nézni a szó valós és átvitt értelmében is. Kiemelkedő évfolyam volt ez, olyan, az erdővédelmet több évtizeden át meghatározó személlyel, mint Igmándy Zoltán, Szontágh Pál, vagy Pagony Hubert (aki csak azért hiányzik a tablóról, mert ekkor még orosz fogságban volt). De társuk volt Herpay Imre, Bezzegh Lászó (valéta elnök), vagy az idén 100. születésnapját februárban ünneplő Csesznák Elemér.
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ezt a mostani megemlékezést az Erdő- és Természeti Erőforrás-gazdálkodási Intézet jelenlegi vezetőjeként én nyithatom meg.
Köszönöm az előadóknak, hogy elfogadták a felkérést és Önöknek, hogy megtisztelnek minket jelenlétükkel.”
A megemlékezés tudományos előadásokkal zajlott, amelyek több nézőpontból mutatták be Igmándy Zoltán szakmai munkásságát és hatását:
- Prof. Dr. Varga Szabolcs: Igmándy Zoltán a tanár és tudós
- Dr. Tuba Katalin, egyetemi docens: Igmándy Zoltán a mikológus
- Dr. Horváth Norbert, egyetemi docens: Igmándy Zoltán a hazai faanyagvédelem megteremtője
- Dr. Sarkady Sándor, tudományos kutató: Igmándy Zoltán, a selmeci–soproni hagyományok letéteményese
A konferencia méltó alkalmat teremtett arra, hogy a jelenlegi oktatók, kutatók és hallgatók újra áttekintsék és értékeljék mindazt, amit az Erdőmérnöki Kar történetének egyik legmeghatározóbb professzora hagyott maga után.
Igmándy Zoltán munkássága
Igmándy Zoltán (1925–2000) a magyar erdészeti felsőoktatás, erdővédelem és faanyagvédelem kiemelkedő alakja volt. Erdőmérnöki tanulmányait a háború megszakításai után 1948-ban fejezte be, rövid erdőgazdasági gyakorlati munka után pedig 1950-ben került az Erdészeti Tudományos Intézetbe, ahol kutatói pályája indult. Korai vizsgálatai a fenyőcsemete-dőlés kórokozóira és környezeti összefüggéseire irányultak, később kutatásai kiterjedtek a taplógombák biológiájára, rendszertanára és faanyagvédelmi jelentőségére is.
1953-tól az Erdőmérnöki Főiskola (későbbi Soproni Egyetem) Erdővédelemtani Tanszékének oktatója. Kandidátusi értekezését a cseresek növénykórtani vizsgálatából írta (1957), majd a faanyagvédelem és az erdővédelmi ökológia meghatározó hazai kutatója lett. A fagyrepedés, álgesztesedés, tölgyfaanyag-korhadás, akác- és nemesnyár-állományok egészségi problémái, valamint az 1970-es évektől a tölgyállományok pusztulása egyaránt fő kutatási területei közé tartoztak.
Oktatóként jelentős hatást gyakorolt generációkra: számos tantárgyat dolgozott ki, köztük a Faanyagvédelemtan kurzust, országosan úttörő módon megszervezte a növényvédelmi szakmérnök képzést, és két és fél évtizeden át vezette annak posztgraduális programját. Előadásait szakmai alaposság, gyakorlati szemlélet és jellegzetes humora tette emlékezetessé. Aktívan ápolta és kutatta az Alma Mater selmeci–soproni hagyományait, erről tíz tanulmányt is publikált.
Vezetőként 1968-tól az Erdővédelemtani Tanszék vezetője, 1965–1969 között dékánhelyettes, 1981–84 között oktatási rektorhelyettes, majd 1984–1989 között az Erdőmérnöki Kar dékánja volt. Tudományos tevékenységét az MTA doktora címmel (1982), számos országos szakmai díjjal és több magas állami kitüntetéssel ismerték el. Közel 140 publikációja között kiemelkedik fő műve, Magyarország taplógombái (1991).
Életművével a magyar erdészeti növénykórtan és faanyagvédelem meghatározó iskolateremtő egyéniségeként vonult be a tudomány és a soproni erdészeti felsőoktatás történetébe.
