Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

EMK-s győzelem a lecsófőző versenyen

Hagyományteremtő szándékkal indult el a "Csapj bele a lecsóba!” című lecsófőző verseny a Soproni Egyetem munkatársai között, ahol az Erdőmérnöki Kar 3 csapattal is képviselte magát.

lecsofozes_5.jpeg

A megmérettetésen igazi lecsókülönlegességeket mutattak be a kollégákból szakácsokká avanzsálódott munkatársak.

A Dékáni Hivata csapata (dr. Heil Bálint és dr. Facskó Ferenc) – akik a vegetáriánusokra és vegánokra is gondolva lecsójukkal mediterrán vizekre eveztek – különdíjban részesült. A mediterrán lecsó különlegessége az volt, hogy zsír helyett olíva olajon pirultak a zöldségek.

Kalmár Sándorék csapata lecsós sertéspörkölttel rukkolt elő, amit sült szalonnával, és házi készítésű sós tanglival tálaltak a zsűri elé.

Végül a nyertes pedig dr. Rétfalvi Tamás csapata lett, akik sötét trombitagombával fűszerezett lecsójuk mellé saját fogású, tárcsán sült pontyfilét is szervíroztak házi kenyérrel.

Annyi biztos, hogy a kollégák a kulináris élmények biztosítása mellett az együttműködés terén is erősen bizonyítottak, és egy élményekben gazdag részvételt és főzést tudhatnak maguk mögött.

Cikk nyomtatása E-mail