Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

Elültették a 2023-as Év Fáját a Botanikus Kertben a Víz világnapján

A 2023-as évben az Év Fájának választott vénic-szil egy példányának formális elültetésére 2023. március 22-én került sor a Soproni Egyetem Botanikus Kertjében.

ev_faja_ultetes_2023.jpg

Az egybegyűlteket dr. Fábián Attila rektor köszöntötte, majd pedig dr. Bartha Dénes dendrológus és egyetemi tanár ismertette meg őket az Év Fája mozgalom jelentőségével. Ezt követően magát az Év Fáját Korda Márton adjunktus mutatta be a közönségnek. A Víz világnapja alkalmából Dr. Kalicz Péter egyetemi docens is mondott egy rövid beszédet, majd a csemete elültetése következett közös erővel, amiben a Hunyadi János Evangélikus Óvoda, Általános Iskola növendékei is segédkeztek.

A vénic-szil (Ulmus laevis) egy, a szilfafélék családjába tartozó jellemzően az ártereket kedvelő fafaj. Az Év Fájának történő választása nem csak a fa bemutatását szolgálja, hanem felhívja a figyelmet előhelyének védelmére is, ugyanis az elmúlt évszázadok folyószabályozásainak hatására területe egyre csökken. A fa pont most, márciusban virágzik, érdekes formájú termései pedig májusban érnek. Kulturális vonzata és egyben különlegessége, hogy kérgét egykoron gyulladáscsökkentő hatása miatt fogyasztották.

 

Cikk nyomtatása E-mail