Reflexiók

Úgy vélem tartozom némi magyarázattal Önnek, kedves látogató barátom, hogy mi okból adtam ezt az idegen, ám sokak számára ismert kifejezést a tárlatnak.

Erősen igaznak hiszem, hogy mindannyian tükröződünk a bennünket körülvevő világban, miközben a saját lelkünkön érezhetjük megvillanni a környezetünket. Ám a horizontális tükör-káprázat világ csillogásánál van fontosabb. Mindent, ami kézzel fogható, egy érzékszerveinkkel nem tapasztalható tartomány keltett életre, egy vertikális tükröződés, az ige által. A világ csupán azért ragyoghat, mert a Teremtő tükörképe.

„Kezdetben volt az Ige” hirdeti János evangélista, majd így folytatja, „Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága.”  /János 1.1/

A teremtett világ hibátlan remekműnek készült. A burjánzó organikus élet az IGAZI emberrel együtt, hibátlan alkotás. Igen, az életünk az isteni erő tükörképe lehet, ha a jól alakítjuk! A lehetőség mindenkinek a kezében van.

Azonban a kép csak akkor tiszta, ha a tükröző felület sima és makulátlan. Amennyiben a tükör felszíne homályos vagy görbe, akkor szükségszerűen életlen, esetleg torz látvány lesz az eredmény. Sőt vannak tükrök melyek (akik) megvakultak és már egy cseppet sem csillan meg bennük a valódi tiszta fény.

A jó hír, hogy a vak, homályos és torz tükör megtisztulhat és kisimulhat, amennyiben maga is úgy akarja. Jómagam is voltam megvakult és torz tükör és csak remélem, hogy mostanra kristályosodott valamit a lényem. Az elmúlt 57 év alatt a tiszta gyermeki felület elszennyeződött és csak nagyon lassan tud megszabadulni a kosztól. A folyamat még tart. Apránként tanultam meg különbséget tenni a jó és a rossz között, elválasztani az igazi értéket a csábító hulladéktól. Ma is keresem a számomra fontos jeleket, melyek mögött megláthatom a „…mozdulatlan mozgatót…” Arisztotelész és a magam istenét. Fürkészem Őt a világban és önnön magamban.

A kézzelfogható valóság territóriumában leginkább a növény- és állatvilágban, a természetben és néhány hiteles emberben látom megcsillanni a tiszta akaratot. A vizek felségterülete, az általuk táplált és hordozott élet, a felületükön tükröződő valóság különösen elbűvölő számomra. Felszínük tükör, mélységük rejtelmes, titkaik a mai napig feltáratlanok és minden földi létezés elképzelhetetlen nélkülük. Hát nem varázslatos közeg? Nekem az.

Pont olyan misztikum ez nekem, mint a szabad szárnyalás és a tágas égbolt. Bár tökéletesen ismerem a repülés fizikáját, a tudományos hátterét, ennek ellenére a térben való korlátlan mozgás dinamikája még mindig megigéz. Nagyapám csopaki házától három percnyi gyaloglásra volt a Balaton. Kisfiúként képes voltam hosszú időn át ülni a víz partján és bámulni a vizet és a felette szárnyaló sirályokat. Ez a látvány egy cseppet sem veszített a mágikus erejéből. Ma sincs ez másképp. „Akit az istenek szeretnek, Örökre meghagyják gyereknek…” írja Heltai Jenő Marianne emlékkönyvébe. Engem ezidáig szerettek az istenek és talán szerencsém lesz a továbbiakban is.

Ám Heltai mást is ír ebben a versében.

„Játék az élet, élet csak a játék
S élet, halál egyformán szép ajándék.”

Az elmúlt esztendőben részesültünk ebből a fájdalmas ajándékból. Édesanyám elvesztése szétszakította az életünket és a szívemmel együtt összetörte a terveinket is. Anyám rengeteget tanított nekem az utolsó együtt töltött esztendőben. Többek között azt, hogy a sorsot méltósággal kell elfogadni. Ő tiszta tükör volt.

Bevallom nem egészen ilyen kiállítást terveztem egy évvel ezelőtt, mikor a megtisztelő lehetőséget megkaptam a Soproni Egyetemtől. Vidám, ragyogóan restaurált csillogó képkeretek jelentek meg a szemem előtt. Vibrálóan gazdag élettel telefestett vásznak, elegáns installáció, elégedettség... Egy elkápráztatóan gazdag tárlat, életem büszkén vállalt produkciója volt az elérhetőnek tűnő cél. Ám a Teremtő másképpen határozott. A döntését kellő alázattal elfogadtam és úgy tártam ki a lelkem Önök előtt ahogyan az lehetséges volt és azt őszintének éreztem. Így is vállalom.

A kiállítás betekintést ad a múltamba és a jelen napjaim valóságába. Továbbá rendhagyó módon bemutatja a számomra megszokott alkotás folyamatát.

A nagyteremtől jobbra található „Térkép” teremben egy időutazásra invitálom Önöket, mivel itt korábbi, számomra fontos munkáimmal találkozhatnak. Heterogén mivoltuk az elmúlt évtizedek alatt lefolyt alkotói szemléletem változásait tükrözi.

A „Nagyteremben” a legfrissebb alkotásaimat tárom Önök elé. A falakon látható festmények az engem ért hatások bennem villanó reflexiói. A gondolat kimerevített pillanatai. Szándékom egyfajta teremtő szintézis. A tükrözött és kristályosított élményekből és tapasztalatokból, szemléleti és gondolati elemekből valami új, egész alkotása. Igyekszem a legtisztábban, a magam képességeihez mérten rögzíteni az élményt, majd az ideát anyagi valósággá lényegítve átnyújtani Önöknek, mert a hiteles festő csak a saját lelkébe márthatja az ecsetjét.

Az előtérben más jellegű, lendületes és impresszív alkotásaimmal találkozhatnak.  Amikor egy megkapó látvány, vagy ötlet hatására munkához fogok, többnyire valamely „könnyebb” technikával rögzítem az élményt. Akvarell vagy grafikai eljárások egyikével dolgozom ebben a fázisban. Az elérni kívánt cél érdekében hajlamos vagyok vegyíteni az általam ismert technikákat. Bár ezek az alkotásaim könnyedebbnek tűnnek a nagyobb formátumú olajfestményeimnél, a maguk frissességével és erős lényeglátásával teljes-egész befejezett művek ők is. Szűkszavúak, nem fecsegők, de hiánytalanul megvalósított produktumok.

Erre, ennyire volt erőm és lehetőségem idén. Az elmúlt három hónapban kiáradt belőlem minden, ami addig el volt rekesztve. A víz alól felbukkanó ember első lélegzetvételének érzésével fogtam neki az alkotásnak. Különösen erős szimbolikával töltődött bennem a gyermekkorból eredő vonzalom a madarak légiessége, dimenziókon átívelő szabadsága és a víz éltető ereje iránt. A lelkem felületén megkíséreltem visszatükrözni a tapasztalt világot. Kérem alkotásaimat fogadják megértő szeretettel, mert én őszinte szándékkal alkottam őket. Nem titkolt vágyam szerint az itt látottak egy cseppet fényesítenek az Önök lelkén is…

„…számolni kell azzal, hogy a csodák kellős közepében élünk. Ez az egyetlen reális álláspont.”

Részlet Hamvas Béla: Szilveszter c. regényéből

Tizenkét Holdtölte

Édesapám halála után, kerek húsz esztendővel a Tanulmányi Erdőgazdaság elhatározásából kerülhetett újból kiadásra a Tizenkét holdtölte. Ezzel a megható gesztussal az erdőgazdaság vezérigazgatója Dr. Sándor Gyula úr, segített apám emlékének megőrzésében, folytatva azt a nemes elhatározást és egyben kijelölt irányt melyet a korábbi vezetőség a Kőhalmy Vadászati Múzeum megalapításával elkezdett.

Szokatlan, hogy egy könyv illusztrátora szót kér a munkáival díszített kiadvány kapcsán. Azonban a könyv, melynek az illusztrációit Ön a Soproni Erdészeti Múzeumban megtekintheti, egy különleges irodalmi termék. Nem hétköznapi abban az értelemben, hogy a szerző, édesapám az általa megélt tartalmas és szakmai tapasztalatokban különösen gazdag életútjának élményeit osztja meg velünk, a rá nagyon is jellemző könnyed, anekdotázó stílusban. Történeteiben az ember legalább olyan fontos, mint a szeretett erdei és a bennük élő vadvilág. Az írásban rögzített anekdoták, olyanok akár egy káprázatos időintervallumot felölelő életmozaik, vagy inkább patchwork takaró, amelynek foltjai egyenként is elbűvölőek. Ám ha egységben szemléljük, átöleljük vagy magunkra húzzuk őket akkor átmelegítik a lelkünket akár egy remek takaró. Alkotásaim sokszínű játékosságával igyekeztem az írások könnyed hangulatához idomulni.

Kérem olyan szeretettel szemléljék a festményeimet amilyen szeretettel azokat készítettem. Töltsenek maguknak egy kupica diópálinkát és bátran burkolóddzanak be a Tizenkét holdtölte patchwork takarójának melegébe.

Köszönettel, Kőhalmy Tamás

Természetes gondolatok

Az Illusztrátorok illusztris társaságának új időszakos kiállítás nyílt a Melinda teremben "Természetes gondolatok" címmel.

Az Illusztrátorok illusztris társasága sorsszerűen, egy hirtelen ötletből fakadóan nyerte el a nevét. Az idén tavasszal történő névadóra  a sárosfői erdészház barátságos melegében, némi lélekmelegítő inspiratív segítségével került sor. 

Kalas András festőművész volt a keresztapa. A mérsékelten ünnepélyes ceremónián, keresztelő poharaikat szorongatva, egy összetartó kis alkotóközösség foglalt helyet az asztal körül. A társaságot hosszú évek alatt kovácsolta össze a természet és a művészetek szeretete. Együtt vettek  részt számos képzőművészeti tábor munkájában, ahol a közös érdeklődés és világlátás alapjain lassan kialakult az egymás iránti barátság és a tisztelet. 

A 2023. esztendő márciusában, ilyen közösen eltöltött alkotói időszakban érkezett a csapathoz látogatóba, a Balaton ihletett krónikása. A látogató, Szári Zsolt remek hangulatú könyvekben örökíti meg a tó környékén szerzett természettel kapcsolatos élményeit. Könyveiben az ősfoglalkozások, a vadászat és a halászat adják az írások gerincét, és bár a cselekmények alapvető  motívuma a zsákmány, ám a vízen és erdőn járó hiteles ember még ennél is fontosabb. A  szereplők olykor kedves, néha esendő személyisége átvilágítja a történetek szövetét, és megmelegíti az olvasó szívét. 

Közismert, hogy a művészetek azonos forrásból erednek, és az eltérő műfajok alkotói könnyen rezonálnak egymásra. Így aztán a cseppnyi festő kollektíva számára nem is volt kérdés, hogy az  éppen készülő „A völgyhíd árnyékéban” című könyv illusztrációit elkészítik közös barátjuk nagy örömére. Az elhatározás hamar megszületett, és a képek is gyorsan készülni kezdtek. Innen már szinte szükségszerű volt, hogy hamarosan nevet adnak az addig anonim csapatnak. A név és a társaság története csupán ennyi. Talán nem is érdemes többet írni arról, amiről a művész kollégák alkotásai tovább mesélnek...

MADÁCH IMRE:AZ EMBER TRAGÉDIÁJA

Új színházi díszlettervezési kiállítás nyílt „Madácsh Imre: Az ember tragédiája” címmel a Melinda teremben.

Az új kiállítási profilnak köszönhetően korábban nem látott műfajjal gazdagodott a tárlatok eddig is színes sora. A SOE Faipari mérnöki és Kreatív ipari kar hallgatói Tóth Kázmér tanár úr (aki egyben az Erdészeti Múzeum igazgatója) irányításával megtervezték és mellérendelt dokumentáció magyarázatával együtt kiállították, Madách Imre, Az ember tragédiája c. művének színházi látványterveit. A rendkívül látványos és sziporkázóan ötletgazdag terveket, megvilágított makettek formájában tekinthetjük meg. Elénk tárulnak a tragédia színei a paradicsomtól az utolsó jégmezőig. A kiállító hallgatók olyan remek munkát végeztek, hogy komoly elhatározás ébred a látogatóban a mű újbóli elolvasására. Az átgondolt és professzionális igénnyel elkészített makettek, Madách erőteljes üzenetét hitelesen közvetítik a szemlélőnek.  A kiállítást Prof. Dr. Magoss Endre a kar dékánja és Prof. Dr. Markó Balázs intézetigazgató nyitotta meg, bemutatva a kar munkáját, méltatva az alkotókat és az oktatót, valamint köszöntve a szép számmal megjelent közönséget. Az időszakos kiállítás 2024 augusztus 31-ig tekinthető meg.

Tanár: Tóth Kázmér

A Soproni Egyetem Kreatívipari Intézeténak hallgatói:

Szebeni-Szabó Mózes Botond - Gömöri Fanni - Holchauser Dorka - Pápa Ivett - Rachev Zoé - Vig Viola - Zalán Lilla Viola - Szarka Benedek Gellért - Toldi Virág - Ignác Nóra - Szennyai Zalán - Szabó Eliza - Nagy Bogáta - Lantos Nikolett