Freund Tamás, az MTA elnöke kérte fel prof. dr. Gribovszki Zoltánt, a Soproni Egyetem oktatóját az MTA Nemzeti Víztudományi Program Irányító Testületébe. A felkéréshez kapcsolódó feladat a korábban megkezdett víztudományi kutatási programok kidolgozását, pályázati lehetőségek figyelését, illetve az MTA elnöke által delegált feladatok elvégzését, megkeresésekre való reagálást és szakmai álláspontok kialakítását foglalja magában. A Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karán már évtizedek óta zajlanak hidrológiai kutatások. Ezek eredményessége is hozzájárult, hogy a soproni intézmény oktatója tagja lesz az irányító testületnek.
A Nemzeti Víztudományi Programot (továbbiakban NVP) 2016-ban a Magyar Tudományos Akadémia elnöke indította el. A program keretében kutatási programok indultak (pl. Tiszta Ivóvíz Projekt) illetve szakmai állasfoglalások, szakvélemények és kiadványok készültek el. Az NVP Irányító Testületének tagjai rendszeresen véleményeznek jogszabályokat, illetve tartanak tudományos előadó üléseket a szakmai közönség és a társadalom tájékoztatása érdekében is. Az NVP és az Irányító testület tagjainak tevékenységéről folyamatos tájékoztatást ad a saját honlapján is →.
A Nemzeti Víztudományi Program szakmai beszámolójában bemutatott eredmények szerint a nemzetközi trendekhez jól illeszkedő, sikeres kutatási program jött létre, amely beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és indokolt a kutatómunka programszerű keretek közötti folytatása és kiterjesztése.
Az MTA NVP Irányító testület életében az elmúlt évek történései szükségessé tették, hogy a testület új tagokkal bővüljön. Tavaly év végén új tagként kérték fel a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának professzorát, Gribovszki Zoltánt. A Geomatikai és Kultúrmérnöki Intézet egyetemi tanárának felkérését megalapozta, hogy Gribovszki professzor kutatócsoportjával már 3 évtizede folytat nagy jelentőségű, az erdők vízháztartásával kapcsolatos kutatásokat és szervez már több mint egy évtizede nemzetközi regionális hidrológiai konferenciákat. A felkéréshez jelentős mértékben hozzájárult az is, hogy a professzor kutatócsoportjával évtizedek óta fenntartja és fejleszti a nemzetközi szinten is ismert Hidegvíz-völgyi kísérleti vízgyűjtőt, valamint publikálja széles körben az ottani eredményeket. A felkérés határozatlan időre szól.
A 2025.01.21.-én lezajlott első ülésen az Erdőmérnöki Kar vezető kutatója felkérést kapott, hogy az NVP irányító testületének mutassa be a Soproni Egyetem Hidegvíz-völgyi kísérleti vízgyűjtőjét (egy nyári terepi látogatás keretében) és a kapcsolódó vizes kutatásokat.