
A Soproni Egyetem vadgazdamérnök és természetvédelmi mérnök szakos hallgatói példamutató módon vettek részt a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. által szervezett szemétszedési akcióban, bekapcsolódva ezzel az országos TeSzedd! kezdeményezésbe. A TeSzedd! Magyarország legnagyobb önkéntes mozgalma, amely közvetlenül hozzájárul az illegálisan elhelyezett hulladék felszámolásához és a természeti értékek megóvásához. Az akció kiemelten fontos szerepet játszik a lakosság környezettudatos szemléletformálásában. Emellett erősíti a társadalmi összefogást, hiszen közös munkára buzdítja a helyi közösségeket, iskolákat és vállalatokat a felelősségvállalás jegyében. A Soproni Egyetem hallgatói Iván és Röjtökmuzsaj térségében végezték az önkéntes munkát, a környező erdőben és az utak mellett, ahonnan több köbméternyi illegálisan lerakott hulladékot gyűjtöttek össze. A hallgatói akció koordinátora, dr. habil Tari Tamás, egyetemi docens elmondta: „A közösen elvégzett eredményes munka jól mutatja: az Egyetem és az Erdőgazdaság számára a természet megóvása nem csupán szakmai feladat, hanem közös felelősség és szívügy.”
Köszönjük minden résztvevőnek az önzetlen segítséget!