Kaán Károly Ökoklub

Mi is az az ökoklub?

A Kaán Károly Ökoklub a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karán működő hallgatói klub, amely 1986 óta fogja össze a kar azon hallgatóit, akik szeretnék valamilyen formában kiegészíteni az egyetemi tanulmányaikat, illetve szeretnének tevékenyen részt venni a hazai tudományos életben, illetve a gyakorlati természet- és környezetvédelemben.
Célja egy olyan hallgatói fórum megteremtése, melynek segítségével a tagok szakmailag felkészült, tájékozott, széles látókörű szakemberré válhatnak.
Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a különböző tudományterületek együttműködése és egyenjogúsága megvalósuljon, s hogy a tagok olyan készségeket szerezhessenek, melyek segítségével a tudásukat hatékonyan kamatoztathatják a gyakorlatban.

Az Ökoklub működése

A Kaán Károly Ökoklub autonóm közösség, a saját életét érintő döntéseit maga hozza meg, önmagát kormányozza. Saját szervezeti és működési szabályzatát maga hozza létre. (Szervezeti és Működési Szabályzat letöltése ↓)
A klub vezetősége az elnökből, a titkárból, valamint a gazdasági bizottság elnökéből áll. További tisztségviselők még az ellenőrző bizottság elnöke, a gyakorlati koordinátor és a média koordinátor. Minden tisztséget a klub egy aktív tagja tölthet be. A tisztségek újraválasztására minden félév első taggyűlésén kerül sor.


Mit is csinálunk mi az Ökoklubban?

Az Ökoklub célja az, hogy kiegészítse az egyetemi oktatást és olyan ügyekben tevékenykedjen, amelyek a hallgatók számára fontosak.
Kiemelt célunk olyan terepi vagy gyakorlati programok szervezése, amelyek később hasznos és nélkülözhetetlen tudást biztosítanak a hallgatók részére.
A klub működése során igyekszik minél szélesebb körben működni, a Kar minden szakjának biztosítva a megfelelő szakmai kiegészítést, illetve érinteni olyan peremterületeket, melyek a tantervben nem kaptak helyet.
A legfontosabb tevékenységünk az előadások szervezése és tartása, melyek heti rendszerességgel kerülnek megrendezésre. Előadóink között egyetemi hallgatók, elismert magyar és külföldi szakemberek, civilszervezetek, vállalatok és állami cégek is szerepelnek. Eddigi munkánk során volt szerencsénk együttműködni a WWF Magyarországgal valamint a Pro Silva Hungáriával.
Tevékenységünk részét képezik az egyetemi tantervtől független kurzusok szervezése is. Ezek a kurzusok általában kis létszámmal, kötetlen hangulatban zajlanak, és olyan témákkal foglalkoznak, melyek szorosan kötődnek a szakmai élethez, ugyanakkor nincs lehetőség az egyetemen megismernünk őket (pl.: természetfotós-kurzus).
A klub nagy hangsúlyt fektet a társadalmi felelősségvállalásra, gyakran vesz részt természet- és környezetvédelmi témájú önkéntes munkákban, terepi feladatokban. Idén először hagyományteremtő módon városi hulladékgyűjtő projektet szervezünk a Roth Gyula Erdészeti, Faipari, Kertészeti, Környezetvédelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiummal együttműködésben.
Fontosnak tartjuk a gyakorlatorientált oktatást, így minden évben törekszünk több napos tanulmányutak szervezésére itthon és külföldön is.

 

Vezetőség:

  • Elnök: Tóth Anna
  • Titkár, gyakorlati koordinátor: Szőke Előd
  • Szóvívő, gazdasági bizottság elnöke: Kálmán Kristóf
  • Gazdasági biztottsági tag: Körei-Nagy Kristóf
  • Ellenőrző bizottság elnöke: Kathy Vivien
  • Ellenőrző bizottsági tag: Rakonczai Fanni
  • Média koordinátor: Lajos Anna

További tagjaink:

  • Bali László
  • Békési Evelin
  • Fejes Richárd
  • Kergyik Éva
  • Madarász Enikő
  • Nagy Erika
  • Naszvadi Győző
  • Németh Bálint
  • Németh Nikolett
  • Pongrácz Panka
  • Utassy Bence

 

Korábbi eseményeink:

  • 2018
    • WWF – Natura 2000 előadássorozat:
      • Duska József, Laczkó Péter – Natura 2000 magánerdőgazdálkodói szemmel (2018.01.22.)
      • Schmotzer András – Natura 2000 közösségi jelentőségű fajok és élőhelyek bemutatása (2018.03.08.)
      • Szmorad Ferenc – A Natura 2000 hálózat kialakítása és működtetése Magyarországon (2018.03.22.)
      • Tímár Gábor – Natura 2000 szempontok érvényesítése a hatósági munkában (2018.04.05.)
      • Frank Tamás – A Natura 2000 célok megvalósítása erdőterületeken, természetvédelmi erdőkezelés (2018.04.19.)
    • Németh Bálint – Fényképezőgéppel Namíbiában – A Khomas hegyvidék élővilága (2018.02.25.)
    • Dr. Pájer József – A 2010-es győri Audi beruházás hatásvizsgálata és konfliktusai (2018. 03.20.)
    • Lajos Anna – Ifjú Kócsagőr program (2018.04.11.)
    • Tóth Mihály, Takács Gábor, Hámori Sándor – Körberágjuk – Hódkérdés Magyarországon (2018.05.02.)
    • Heiszig Benedek – Kalandozások az Alpoktól a Pireneusokig (2108.11.08.)
    • Pro Silva Hungária – Előadás-sorozat az örökerdő-gazdálkodásról [ Pro Silva Hungaria letölthető anyaga ↓ ]
      • Horváth Iván – Az örökerdő-gazdálkodás alapelvei (2018.11.08.)
      • Keresztes György - Az örökerdő-gazdálkodás faterméstana (2018.11.15.)
      • Kondor István - Üzemtervezés és felügyelet (2018.11.15.)
      • Gálhidy László – Örökerdő-gazdálkodás és természetvédelem (2018.11.15.)
      • Csóka György - Erdő-egészségügy (fajgazdagság, sokkorúság, holtfa, állékonyság, ellenálló-képesség, immunrendszer) (2018.11.22.)
      • Standovár Tibor – Ökológia az erdőgazdálkodásban (2018.11.22.)
      • Daniel Kraus – A biodiverzitás védelmi és az erdőhasználat (2018.11.29.)
      • Csépányi Péter – Örökerdő-gazdálkodás az állami erdőkben Magyarországon és Türingiában (2018.12.06.)
      • Csendes József – Örökerdő-gazdálkodás a magánerdőkben Magyarországon (2018.12.06.)
      • Keresztes György – Gyakorlati példák, Tanulmányutak, Szakirodalom (2018.12.13.)
  • 2017
    • Kaszálás és szénagyűjtés a Kistómalmi-lápréten (2017.10.06.)
    • Természetvédelmi mérnöki MSc – kerekasztal beszélgetés (2017.10.16.)
    • Szakács László – Kaán Károly élete és munkássága (2017.10.25.)
    • Chasing coral – premier előtti vetítés (2017.11.08.)


Miért is érdemes csatlakozni az Ökoklubhoz?

  • A válasz pofonegyszerű: Csupa előnyöd származik belőle.
  • Hasznos szakmai kapcsolatok: Az Ökoklub munkája során rengeteg szakemberrel, céggel, civil szervezettel működik együtt. Ha már az egyetemi évek alatt megismeri a szakma a neved, biztosan nem okoz majd gondot az elhelyezkedés, és mint tudjuk a kapcsolati tőke az élet motorja.
  • Aktuális hírek, történések közelébe kerülsz: A hétköznapi elfoglaltságok mellett az ember gyakran elfelejti rajtatartani az ujját a szakma ütőerén, pedig mindig jól jöhet, ha tudod mi zajlik a nagyvilágban. Az Ökoklub igyekszik a legaktuálisabb témákkal foglalkozni, megvitatni a szakmai világ eseményeit és
  • Vezetési és szervezési tapasztalatot szerezhetsz: Egy csoport irányítása, egy esemény megszervezése vagy éppen egy előadás megtartása nagyon összetett és nehéz feladat, azonban ha van hol gyakorolnod tét nélkül, akkor nem a diplomavédésen fagysz majd le, vagy a munkahelyeden kerülsz kellemetlen helyzetbe. Az Ökoklubban mindenkinek más az erőssége és gyengesége, ezért tudjuk egymást segíteni és tanítani, legyen szó beszédkészségről, lámpalázról vagy plakáttervezésről – valaki mindig a segítségedre lesz.
  • Ingyenes bel- és külföldi tanulmányutakon és konferenciákon vehetsz részt: Az egyetemi oktatás keretein belül sajnos nem sokszor van lehetőség messzire eljutni, látni egy-egy problémát és a hozzá tartozó megoldást testközelből. Ezért az Ökoklub nagyon fontosnak tartja a tanulmányutak szervezését. Az elmúlt évben két hazai, ebben az évben pedig egy külföldi tanulmányutat szervez tagjainak, valamint rendszeresen részt vesz az Zöld civilszervezetek országos találkozóján.
  • Igazi csapatjátékossá válhatsz: A tökéletes alkalmazott csapatjátékos, de ha kell egyedül is elboldogul. Nálunk lehetőséged nyílik megtanulni mindkettőt! Bár egyszerűnek tűnhet a csapatmunka, de valójában nem elég együtt dolgozni, mindezt hatékonyan, egy közös cél érdekében kell tenni. Az Ökoklub sikerét nem az egyéni érdemek, hanem a csapat érdemei határozzák meg, ezért nagyon jó közeg arra, hogy megtanulj csapatban dolgozni.
  • Ösztöndíjakon és pályázatokon indulhatsz: Az Ökoklubban végzett munkád az egyetem és a hallgatóság javát is szolgálja – ezt pedig Ők is értékelik. A közösségi munkáddal sok hallgatói pályázaton indulhatsz, ami nagy segítség lehet számodra.
  • Az itt végzett munka később remek referencia lehet: Manapság nagyon fontos egy ütős önéletrajz, de az egyetemről kikerülve még igencsak üres az ember CV-je. Pályakezdőként a közösségi munka a jolly-joker, ugyanis ellensúlyozza a szakmai tapasztalat hiányát. Nem utolsó sorban nem csak az Ökoklubos munkádat írhatod be az önéletrajzodba, hanem az itt szerzett tapasztalataidat, a tanulmányutakat és elnyert ösztöndíjaidat is.
  • Része lehetsz egy szuper csapatnak

Postai cím: 9400 Sopron Bajcsy-Zsilinszky út 4.

E-mail: kaan.karoly.okoklub@uni-sopron.hu

Facebook: https://www.facebook.com/kaankarolyokoklub

Instagram: https://www.instagram.com/kaan.karoly.okoklub/

Elnök: Tóth Anna toth.anna.0417@gmail.com

 

Médiamegjelenések

Forrás: Médiaklikk, 2019.03.02.