Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

Sikeres projekt az ártéri nemesnyár gazdálkodásért – zárul a Soproni Egyetem EIP pályázata

Terepi program.jpg

2023. december 31-én zárul a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézete által vezetett EIP pályázat, amely az ártéri viszonyok között folytatott nemesnyár gazdálkodás fejlesztését tűzte ki célul. Az Agrár-Innovációs Operatív Csoportot, amely az Európai Innovációs Partnerség keretében a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága támogatásával jött létre, az ERTI mellett a Gledicia Kft., az Abádszalóki Magán Erdészeti Kft., az Ártéri Erdőbirtokossági Társulat, valamint a Szelei Úti Erdőgazdák Erdőgazdasági Szövetkezete alkották. A projekt keretében nemesnyár fajtakiválasztó és termesztéstechnológiai kísérletek létesültek a tagok gazdálkodási területén, a helyi viszonyoknak leginkább megfelelő ültetési technológia, illetve a termőhelyi feltételeket legjobban hasznosítani képes új nemesnyár klónok kiválasztása céljából. A projektben részt vett gazdálkodók termesztési tapasztalatai alapján egy részletes termesztéstechnológiai leírás is készült, amely az ártéri körülmények közötti nemesnyár felújítás és termesztés javasolt lépéseit rögzíti. Az Operatív Csoport e termesztéstechnológiai leírást nemzetközi szabadalmi oltalomra jelentette be december folyamán. Az ERTI több évtizedes nemesnyár kísérleti eredményeit felhasználva olyan fajtaválasztó alkalmazás került kifejlesztésre a projektben, amely minden olyan hazai erdőrészletre képes köztermesztésben lévő nemesnyár fajtát ajánlani, amelyek termőhelyi feltételei a nemesnyárak ültetését lehetővé teszik. Tekintettel arra, hogy a fajtaválasztó felület a SiteViewer alkalmazásba épül be, a fajtaválasztás több klímaszcenárió alapján is elvégezhető. A fejlesztés a SiteViewer mobiltelefonra fejlesztett változatán lesz hamarosan elérhető. A projekt keretében egy terepi szakmai program is megszervezésre került 2023. augusztus 15-én, melynek keretében az Ártéri Erdőbirtokossági Társulat által alkalmazott nemesnyár felújítási technológiákat tekinthették meg a résztvevők.  

A fentiekben ismertetett fejlesztési tevékenységek a VP3-16.1.1-4.1.5-4.2.1-4.2.2-8.1.1-8.2.1-8.3.1-8.5.1-8.5.2-8.6.1-17 kódszámú felhívásra benyújtott, 1924342122 projektazonosító számú, NNY-EIP Nyár ültetvények ipari termesztés technológiájának fejlesztése c. projekt támogatásával valósultak meg. 

 

 

A project for hybrid poplar management on floodplain areas - the University's hybrid poplar EIP project closes 

On 31 December 2023, the EIP project led by the University of Sopron's Forest Research Institute (FRI), which aimed to improve the management of hybrid poplar plantations in floodplain areas, will close. The Operational Group, which was created in the frame of the European Innovation Partnership (EIP) and was financed by the Managing Authority of the rural development programme, was constituted by the Forest Research Institute, the Gledicia Kft., the Abádszalóki Magán Erdészeti Kft., the Ártéri Erdőbirtokossági Társulat, and the Szelei Úti Erdőgazdák Erdőgazdasági Szövetkezete. Within the framework of the project, clone and technological tests were carried out in the members' forest areas to select the most suitable planting technology for the local environmental conditions and new clones of hybrid poplars that would best exploit the site conditions. Based on the cultivation experiences of the foresters involved in the project, a detailed cultivation technology manual was also produced, which sets out the recommended steps for the reforestation and cultivation of the hybrid poplar plantations under floodplain conditions. The Steering Group applied for international patent protection for this cultivation technology in December. Using FRI's decades of experience with hybrid poplars, the project has developed a hybrid poplar cultivar selection application that can recommend cultivars for all forestry compartments whose growing conditions allow the planting of hybrid poplars. The cultivar selection interface is built into the SiteViewer application, so the selection can be performed based on multiple climate scenarios. The development will soon be available on the mobile version of SiteViewer. In the framework of the project, a field workshop was organized on 15 August 2023, during which the participants could see the reforestation techniques of the Ártéri Erdőbirtokossági Társulat. 

The development activities described in this article have been implemented with the support of the project NNY-EIP Nyár ültetvények ipari termesztés technológiájának fejlesztése, call number VP3-16.1.1-4.1.5-4.2.1-4.2.2-8.1.1-8.2.1-8.3.1-8.5.1-8.5.2-8.6.1-17, project ID 1924342122. 

Cikk nyomtatása E-mail