Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat
Útvonal|22|hu_HU|Díjak
Tartalmi elemek

A SOPRONI EGYETEM A ZÖLD TALÁR DÍJ GYŐZTESE 2022-BEN!

ugrás az oldal tetejére

zt1.jpeg

2022. július 6-án, közép-európai idő szerint 19:00 h-kor hirdették ki a rangos Nemzetközi Zöld Talár Díj döntőjéig eljutott pályamunkák közül a kiemelt dícséretben („Highly Commended”) részesülőket és a tényleges nyerteseket („Winner”).

Nagy örömünkre a Soproni Egyetem pályázata győztesként nyerte el a díjat a „2030 – Climate Action” kategóriában és mindezt a teljes versenyben egyetlen hazai résztvevő finalista egyetemként érte el!

A Nemzetközi Zöld Talár Díj (International Green Gown Awards) egy rangos nívó díj, amelyért való megmérettetés a világ bármely egyeteme vagy főiskolája számára nyitva áll. Elismerve a világ egyetemei és főiskolái által vállalt kivételes fenntarthatósági kezdeményezéseket, az International Green Gown Awards magasra tette a mércét, és minden pályázó oktatási intézményt megvizsgál az ENSZ Globális Céljainak megvalósítása szempontjából.

„A Nemzetközi Zöld Talár Díj 2022. évi elnyerésével beigazolódott számunkra, hogy a Soproni Egyetem Zöld Egyetemként betölti azt a szerepet, mely az itt képzett hallgatókon és a kutatásokon keresztül hárul rá a fenntarthatóság elveinek terjesztése, valamint a fenntarthatóság érdekében alkalmazott intézményi megoldások kimunkálása tekintetében.” Prof. dr. Fábián Attila rektor

A nemzetközi zsűri értékelése szerint a Soproni Egyetem nyertes pályázata teljes mértékben illeszkedik az Egyetem stratégiai céljához; egyúttal a szektoriális ambíciókat is demonstrálja, amelyek jó gyakorlatként később vezető szerepet töltenek be mások számára. A projekt a tágabb térséggel és a várossal való együttműködést is tartalmazza.

Az ünnepélyes díjátadónak az ENSZ Fenntartható Fejlődéssel foglalkozó „High-Level Political Forum” adott keretet (https://sustainabledevelopment.un.org/hlpf). A díjátadó videója elérhető (https://www.greengownawards.org/2022-finalists), ahol a díj szellemiségéből fakadóan a döntősök inspiráló esettanulmányainak és videóinak közlésével elősegítik az ágazat legjobb gyakorlatainak terjesztését és megosztását.

Nemzetközi porondon kimagasló elismerést jelent a Soproni Egyetem nyertes pályázata az ENSZ Környezetvédelmi Programja által is támogatott és a brit székhelyű Egyetemek és Főiskolák Környezetvédelmi Szövetsége (Environmental Association for Universities and Colleges, EAUC) által 2004 óta gondozott Nemzetközi Zöld Talár Díj (International Green Gown Awards) megmérettetésen. A díj eleinte az Egyesült Királyság és Írország egyetemeit és főiskoláit fogta át, de 2013-tól nemzetközi szintre emelkedett. Annak érdekében, hogy a világ minden tájáról ösztönözzék a felsőoktatási intézményeket a részvételre helytől és mérettől függetlenül, minden kategóriában legfeljebb két nyertest díjaznak, különbséget tesznek a nagy- és kisméretű intézményi pályázatok között. A több mint kétszáz intézményt tagjai között tudó szervezet kiemelt célja a fenntarthatóság támogatása a felsőoktatásban.

zt3.png
A Hűségerdő a háromból két koncentrikus körének elhelyezkedése felülnézetből. Látványterv. (Péterfalvi Ágnes)

A Soproni Egyetem elsőként döntőssé választása, majd kategóriájában aratott győzelme az intézmény Zöld Egyetem törekvéseinek magas szintű minősítését jelenti. Idén a díjat az Allianz Global Investors együttműködésével osztották ki.

A 2022-es évben a 6 fő témakört felvonultató kategóriák között újdonságként jelent meg a „2030 – Climate Action” tématerület, amely innovatív ötleteket és kezdeményezéseket várt a nettó nulla kibocsátás elérését illetően (nettó nulla kibocsátás az üvegházhatású gázok (ÜHG-k) teljes kibocsátott és a légkörből eltávolított mennyiségének egyensúlyát jelenti). Minden beadványnak legfeljebb négy ENSZ Fenntarthatósági Fejlesztési Célhoz (SDG) kellett kapcsolódnia. A bírálók olyan innovatív ötleteket és megközelítéseket kerestek, amelyeket az intézmények alkalmaznak vagy terveznek a cél érdekében. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése és az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás alapvető fontosságú az intézményi rugalmasság és az üzletmenet folytonossága szempontjából – intézményeinknél mindkettő vezetői szintű kérdés. Az egyetemek és főiskolák jelentős éghajlati kockázatoknak vannak kitéve, és felelősséggel tartoznak a célok eléréséért, miközben biztosítják a hallgatói eredmények és elégedettség fenntartását. A zsűri kifejezetten vizsgálta, hogy a versenymunkában:

  • milyen formában találhatók innovatív tervek a nettó nulla kibocsátás eléréséhez;
  • a pályázat koncentrál-e a Scope 1 és 2 (közvetlen emissziók és vásárolt energia közvetett emissziói) kibocsátási területekre és tartalmaz-e Scope 3 (további közvetett emissziók) kibocsátási területet érintő csökkentési törekvéseket;
  • milyen konkrét lépéseket tesz az intézmény az erőfeszítések hatásának mérése és ellenőrzése terén a nettó nulla kibocsátás felé, valamint milyen lépéseket tesz a mérséklés és az alkalmazkodás érdekében;
  • tartalmaz-e olyan tevékenységeket, amelyek átvehetők más intézményeknél, ill. az egész szektorban;
  • a tervezés jellege az egész intézményre és holisztikus megközelítésre vonatkozik-e;
  • megtalálhatók-e belső kutatások és az akadémiai ismeretek a konkrét cselekvések előmozdításában;
  • szerepel-e a helyi közösségen kívül más érdekelt felek partnersége.

A Soproni Egyetem nyertes pályázatában értékes kezdeményezéseit foglalta össze, majd bemutatta a mérhető környezeti és társadalmi hatásokat, a komplex projekt illeszkedését az intézményi stratégiába, annak értékrendjébe és szellemiségébe.  Ki kellett emelni a szélesebb társadalmi kapcsolódásokat a helyi közösséggel és gazdasági szereplőkkel, ismertetni kellett a projekt kommunikációs jellegzetességeit is. Be kellett mutatni a szektor számára legjobb gyakorlatként szolgáló meghatározó jelleget, eredetiséget is.

A Soproni Egyetem nyertes pályázata az alábbi 4 ENSZ Fenntartható Fejlődési Célhoz (SDG) kapcsolódott:

  • SDG7: Megfizethető és tiszta energia
  • SDG11: Fenntartható városok és közösségek
  • SDG13: Fellépés az éghajlatváltozás ellen
  • SDG17: Partnerség a célok eléréséért

A nyertes pályázatunk legfontosabb 3 tanulságaként az alábbiakat adtuk meg:

  1. A karbonsemlegesség egyetemi szinten elősegíti az Európai Zöld Megállapodás megvalósítását.
  2. A környezettudatosság üzenetének közvetítésével, az egyetemi hallgatók és a lakosság aktív bevonásával elérhetjük a fenntarthatóságot.
  3. A társadalmi felelősségvállalás, tudatformálás, ill. az ember-természet kapcsolatának erősítése elsődleges a fenntarthatósági célkitűzések eléréséhez.

A Soproni Egyetem által a „2030 – Climate Action” kategóriában benyújtott pályaműben be kellett mutatni, hogy egy intézmény hogyan tervezi meg és éri el követendő szektoriális jó gyakorlatként a karbonsemlegességet, a helyi közösség és érdekelt felek közötti együttműködést is figyelembe véve.

A Soproni Egyetem nyertes pályázatának címe „Klíma+ mesterhármas lépések a fenntartható jövő felé”, mely egyetlen hazai egyetemi versenyműként került be az összes nevezési kategória 19 országból érkező 56 döntőse közé. A „2030 – Climate Action” kategóriánkban az összesen 9 ország 10 döntős partnere között többek között brit, francia, ausztrál, japán és malajziai egyetemek szerepelnek.

A pályaműben a Soproni Egyetem szervezeti szénlábnyom számítását, kibocsátás csökkentéseit mint intézményi jó gyakorlatokat, továbbá szénnyelőként a Hűségerdő projekt megvalósult első telepítési ciklusát és magát a projektötletet jelenítettük meg (miszerint minden újonnan felvett hallgatója után fát ültet a Soproni Egyetem), mely bemutatja a szénsemlegesség felé vezető egyik lehetséges utat. A Soproni Egyetem az intézmény Zöld Egyetem Koncepciója keretein belül és az Európai Zöld Átállás jegyében határozott lépéseket tesz a mielőbbi karbonsemleges működés eléréséért. Mérföldköveit a klímapozitivítás és környezettudatosság üzenetének közvetítésével, az egyetemi hallgatók és a lakosság aktív bevonásával igyekszik elérni. Az ÜHG leltár szempontjából releváns Scope 1, 2, 3 (közvetlen és közvetett kibocsátások) területeken a jó gyakorlatokat más intézmények számára is elérhetővé kívánja tenni. A klímaapozitívvá válás útján “mesterhármas lépéseit” hajtja végre: szervezeti szénlábnyomának éves kiszámításával (1) hatékonyan tervezi ütemezett kibocsátás csökkentési fejlesztéseit (2) és a természetes megoldásokra alapozott szénnyelését (3). Utóbbi esetben kiemelt szerep jut a Hűségerdő létesítésének, ami egy komplex, tájrendezési projektben ölt testet a Soproni Egyetem, a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. és Sopron Megyei Jogú Város együttműködésével. Ezzel növeljük az intézmény erdészeti és faipari profiljából adódóan - saját hatáskörében - a fával borított területek nagyságát, illetve a természetes megoldások által a megkötött széndioxid mennyiségét. Emellett kiemelt cél a társadalmi felelősségvállalás és tudatformálás, illetve az ember és természet kapcsolatának erősítése. A Hűségerdő rekreációs térként szolgál a város lakosai és a látogatók számára. A kialakuló erdőtársulás és a természetes vizes élőhely ökológiai funkciókat is ellát, számos élőlénynek szolgáltat otthont, melyek adott esetben a kilátóból/madárvártából megfigyelhetők lesznek.

 

A projekt kisfilmje:

A virtuális díjátadó, 37.45-től a „2030 – Climate Action” kategória eredményhirdetése:

ugrás az oldal tetejére

A SOPRONI EGYETEM AZ ENERGIATUDATOS INTÉZMÉNYI DÍJ BIRTOKOSA

ugrás az oldal tetejére

et.png

A Soproni Egyetem 2022-ben csatlakozott a Virtuális Erőmű ProgramTM Energiatudatos Intézmény Díjához, ami az Energiahatékonysági Kiválósági Pályázat első szintje.  Az energiaellátás biztonsága, környezetünk védelme, és az energiára fordított költségek csökkentése mindannyiunk érdeke. A tudatos, hatékony energiafelhasználás kiemelt stratégiai cél mind Magyarországon, mind az Európai Unióban.

Nemzetközi felmérések igazolják, hogy pusztán tudatosítással 10% energiamegtakarítás érhető el, így a Soproni Egyetem elkészítette önértékelését, kialakította vállalásait, melyek előrelépést jelentenek a megújuló energiaforrások felhasználásának területén.

A Köztársasági Elnök által fővédnökölt, az Országgyűlés Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsa által védnökölt, a Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft. által működtetett, az energiahatékonysági és megújuló energetikai fejlesztése támogatására létrejött Virtuális Erőmű ProgramTM tanúsította 2022. évre az Energiatudatos Intézmény Díj elnyerését és a Soproni Egyetem szerepvállalását, valamint elkötelezettségét.

ugrás az oldal tetejére

Soproni Egyetem az ország legkülönlegesebb egyetemi campusa

ugrás az oldal tetejére

dron_soe.png
2125 szavazattal - és óriási fölénnyel - nyert a Soproni Egyetem főépülete az eduline.hu oktatási portál által indított „Melyik az ország legkülönlegesebb egyetemi campusa?” szavazáson.

Június 25-én zárult az egyhetes online közönségszavazás, melynek eredményeként egyetemünk elnyerte a legkülönlegesebb egyetemi campus címet, köszönhetően intézményünk csodálatos zöld környezetének, a 17 hektáron elterülő Botanikus kertnek, ami az egyetem saját parkja is egyben. Az egyetemi épületek és kollégiumok jelentős részét körülölelő Botanikus kertünkben számos ritka, védett, hazai és nem őshonos növényfajt is felfedezhetünk, de nem nehéz mókusokkal vagy őzekkel sem összefutni a „Botankertben”. Ezúton is köszönjük az Egyetemi Élőnövény Gyűjtemény munkatársainak, hogy ilyen gyönyörű környezetben tanulhatnak és a dolgozhatnak a Soproni Egyetem polgárai!

ugrás az oldal tetejére

Világelső a Soproni Egyetem az E-hulladék kezeléssel kapcsolatos módszertani kampányával

ugrás az oldal tetejére

A világ legjobb gyakorlatait bemutató, e területen élen járó 54 egyetem közül a nemzetközi dobogó első helyére rangsorolták az UI GreenMetric versenyében a Soproni Egyetem e-hulladék gyűjtését és a hulladék kezelést bemutató pályázatát.

A Soproni Egyetem számos fenntarthatósággal kapcsolatos elismerés és nívó díj birtokosa. A tavalyi évben elnyerte az ENSZ Környezetvédelmi Programja által is támogatott, Egyetemek és Főiskolák Környezetvédelmi Szövetsége (EAUC) által gondozott Nemzetközi Zöld Talár Díjat a „2030 Climate Action” kategóriában, de arany fokozatú minősítéssel szerepel az UI GreenMetric fenntarthatósági világrangsorban is. 2022-től már a 3. legzöldebb hazai egyetemként tartják számon.

A felelős fogyasztás, fenntartható ellátási láncok, a természetpozitív működés és a biodiverzitás védelem ökológiai szemléletű megközelítése mindig is jellemezte a Soproni Egyetemet. Ennek a tudatos attitűdnek egy újabb világszintű elismerése az UI GreenMetric által meghirdetett E-hulladék Kampányban való 1. helyezés elérése.

Európa első helyen áll az egy főre jutó e-hulladék keletkezése terén. A Waste Electrical and Electronic Equipment Forum (WEEE) nemzetközi nonprofit szervezet szerint „az Európai Unió egy-egy háztartásában átlagosan 74 elektronikai cikk található, ezek közül 17 hever használatlanul a fiókokban és a szekrényekben” (fejhallgatók, kábelek, merevlemez, okostelefon stb.).

A Soproni Egyetemen folyamatos szemléletformáló tevékenységgel, illetve kutatásokkal is támogatjuk ezen az innovatív területen a fejlődést, mindezt a hulladékhierarchia, a 3R (csökkentés, újrahasználat, újrahasznosítás), és a körkörös gazdasági modell elveit figyelembe véve. Az egyetem polgársága körében attitűd vizsgálatokat végzünk, annak érdekében, hogy az elvárásoknak még hatékonyabban tudjunk megfelelni.

A Soproni Egyetem számára kiemelten fontos, hogy az e-hulladékokra inkább úgy tekintsünk, mint értékes másodnyersanyagokra, ezért azok szelektív gyűjtése elsődleges. Az Egyetem felelős és elkötelezett az e-hulladék keletkezés megelőzése és a keletkezett e-hulladékok elkülönített gyűjtése terén. A szakszerű szállítást, ártalmatlanítást csak engedéllyel rendelkező hulladékkezelő részére történő átadással biztosíja (MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt.). Az E-hulladékokról nyilvántartást is vezet.

Részletek az eredményekről az UI GreenMetric Facebook oldalán:

https://www.facebook.com/UIGreenMetricWUR/posts/pfbid08cFhM5PELiXBuPK1E6m3FtpkFtAA8yrdVyRjNS3AXSbTZqc3hq39pXL7xXh8JdWil

A Soproni Egyetem kampányát bemutató bejegyzés itt!

ugrás az oldal tetejére


Tartalomjegyzék Fel