Különleges vendégek az Erdőmérnöki Karon

Kiválóan sikerült az állatorvostan hallgatók első látogatása Sopronban

A tavasszal megrendezett Equus Napokon az Állatorvostudományi Egyetem diákjai nagy szeretettel fogadták Fehér Csaba és Fehér Sára meghívására odalátogató erdőmérnök hallgatókat. A baráti fogadtatás nyomán és a két kar hallgatósága egyre erősödő baráti viszonyának köszönhetően a soproni viszontlátás lehetőségéről már hónapokkal korábban elkezdődtek az egyeztetések. Október 12-ét találtuk legmegfelelőbbnek a közös soproni rendezvény megtartására.

A 32 fős budapesti delegációt a Soproni Egyetem kampuszán az Erdőmérnöki Kar tradícióihoz méltó módon, ünnepélyes keretek között az Egyetemi Kürtegylet közreműködésével fogadtuk. Egyetemünk vezetése nevében prof. dr. Faragó Sándor rektor úr és prof. dr. Lakatos Ferenc dékán úr osztotta meg vendégeinkkel üdvözlő gondolatait. Az erdész szervezők nevében Bende Attila PhD. hallgató köszöntötte a résztvevőket, és Sárközy Áron erdőmérnök hallgató nyújtotta át a hallgatóság ajándékát az állatorvostan hallgatók képviselőjének, Bánáti Lászlónak. Természetesen vendégeink sem érkeztek ajándék nélkül, amit Fehér Sára állatorvostan hallgató adott át az Erdőmérnöki Kar dékánjának. Az este további részében vendégeink bepillantást nyertek a selmeci hagyományok és a soproni egyetemi mindennapok szépségeibe. A közös esti program szarvaspörkölt elfogyasztásával vette kezdetét. A jó hangulatú a kellemes közös programok eredményeképpen számos baráti viszony köttetett a két kar hallgatósága körében.

Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik segítségünkre voltak az esemény megvalósításában. Köszönjük dr. Faragó Sándor rektor úrnak, hogy védnöke volt rendezvényünknek. Külön köszönet illeti a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt.-t és munkatársait, Bánáti László parkerdei és kommunikációs igazgatót és Gergátz Péter kerületvezető erdészt, akik az ízletes vacsorát felajánlották, illetve el is készítették számunkra. Köszönettel tartozunk az Universitas Fidelissima Kft. ügyvezető igazgatójának, dr. Polgár Rudolfnak, aki nagyvonalúan támogatta vendégeink elszállásolását.

Jó szerencsét!
Bende Attila és Sárközy Áron