In memoriam Adamovich László

A Soproni Egyetem mély fájdalommal tudatja, hogy Adamovich László, az erdőfeltárás és erdészeti gépesítés nemzetközi szaktekintélye, hazai és külföldi erdőmérnök-generációk nevelője, a Soproni Egyetem Alumni közösségének megbecsült és szeretett tagja, rangidős professzorunk 2019. április 21-én, 98 éves korában elhunyt. Az Egyetem osztozik a család fájdalmában, és megőrzi Adamovich László emlékét.

1921. április 3-án Eszterházán, többgenerációs erdészcsaládban született. Édesapja és nagyapja is herceg Esterházy erdészei voltak. A középiskolát a soproni bencés gimnáziumban végezte el. Ezt követően a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Erdőmérnöki Karára nyert felvételt. Oklevelét 1946-ban szerezte meg.

Az Egyetem elvégzése után Modrovich professzor úr mellett tanársegédként, majd az ő halála után adjunktusként dolgozott. 1949-56-ig az Erdészeti Szállítóberendezések, majd Erdőfeltárási és Gépesítési Tanszék tanszékvezető docense volt.

1956 novemberében az egyetem oktatóinak és hallgatóinak többségével, feleségével és négy gyermekével együtt Ausztriába menekültek. Majd a vancouveri Brit Columbia Egyetem (UBC) részéről érkezett meghívásra 1957 januárjában kivándoroltak Kanadába. 1957 őszén a UBC vezetősége az önálló „Soproni Erdészeti Kar” számára az egyetem területén létesített ideiglenes épületekben, az oktatók és családtagjaik számára pedig a városban elhelyezést biztosított. 1957-61-ig a „Soproni Karon” az Erdészeti Szállítástani és Gépesítési Tanszék professzora volt. A „Soproni Kar” megszűnése után 1961-68 között a UBC Erdészeti Karán a Fakitermelési Tanszék adjunktusa, majd 1968-75-ig docense, 1975-ben pedig emeritus professzora lett. 1976-ban Malaysia Erdészeti Egyetemén, majd 1983-tól Tanzánia Dar es Salaam-i Egyetemének Morogoro-i Erdészeti Karán oktatott, mint az Erdészeti Mérnöki Tanszék vezetője. 1984-ben a UBC-ről ment nyugdíjba.

Az MF (Master of Forestry) fokozat, valamint a mérnökkamarai tagsággal és a szakértői nyilvántartásba történő bejegyzéssel járó Professional Engineer és az Registered Professional Forester cím megszerzése teljes szakmai elismertséget biztosított számára. Több utat, hidat tervezett és épített.

Kutatói tevékenysége oktatói munkájához kapcsolódott. Foglalkozott az állófák mechanikai jellemzőinek meghatározásával, az erdészeti útépítés környezetre gyakorolt hatásaival és a gépesített fakitermelés társadalmi-gazdasági összefüggéseivel. Számos publikációja jelent meg. Ezek közül a hazai Partos Antallal együtt szerkesztett, 1951-ben kiadott „Erdészeti Hídépítés” egyetemi jegyzetet, valamint az erdészeti utak vonalvezetésével, építésével és tervezési előírásainak esztétikai követelményeivel, valamint az előhasználatok gépesítésével foglalkozó Kanadában megjelent közleményei emelhetők ki. Számos nemzetközi rendezvényen, többek között az erdészeti utak építésével és fenntartásával foglalkozó, 1973-ban Sopronban rendezett FAO/ILO szimpóziumon vett részt. Kutatási eredményei alapján összeállított beszámolói általában nagy visszhangot váltottak ki és hozzájárultak széles körű nemzetközi kapcsolatai kiépítéséhez.

A magyar erdészettörténet számára is fontos dokumentum a Sziklai Oszkárral együtt szerkesztett „Erdészek száműzetésben” című, 1970-ben kiadott könyv, amely a kanadai hányattatásuk, beilleszkedésük és eredményeik történetét örökíti meg. Az exodus után az elsők között vette fel a személyes kapcsolatot az Alma Materrel és évtizedeken keresztül szoros kapcsolatot tartott Egyetemünk oktatóival. 2005-2006 között a közel három hónapos szakmai és nyelvi gyakorlatra a UBC-re érkező oktatókat is nagy szeretettel fogadta.

Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el. Ezek közül kiemelendő Egyetemünk „Pro Universitate Soproniensis” és a „Nyugat-Magyarországi Egyetem díszpolgára” kitüntetések és az Erdőmérnöki Kar Gyémánt és Vas oklevele. A küzdelmekben, de sikerekben is gazdag életútja példaként szolgál az oktató utódok számára.

Emlékét megőrizzük, nyugodjék békében!