Nekrológ - Dr. Váradi Géza

 

Dr. Váradi Géza gyémántokleveles erdőmérnök, nyugalmazott vezérigazgató, címzetes egyetemi docens 2018. február 28-án, 87 éves korában elhunyt.

Váradi Géza 1931-ben született Litér községben, Csatári Julianna és Váradi Lajos harmadik gyermekeként. A középiskolát Veszprémben végezte, ahol 1951-ben érettségizett. Ebben az évben nyert felvételt az Agrártudományi Egyetem Erdőmérnöki Karára.
Tanulmányait – mivel édesapját az egyetemre írt bejelentésben 1953 őszén rendszerellenességgel megvádolták – egy év kihagyással folytathatta, és csak 1957-ben fejezte be. Diplomatervének témája: „Zirc város határában fekvő Szarvaskúti erdőtestek területi felmérése, szálalóvágásos üzemmódra való átállítása” volt. Tanszéki konzulensei dr. Roth Gyula és Csapody István voltak.
1957. május 2-án kezdte meg szakmai munkáját mint fahasználati műszaki vezető a Balatonfelvidéki Áll. Erdőgazdaság Bakonynánai Erdészeténél.
1958 végén az erdőgazdaság igazgatója munkaköréből felmentette, és dr. Balassa Gyula, az Országos Erdészeti Főigazgatóság vezetője december elsejével a Tervfőosztály főmérnökévé nevezte ki. Feladata a fahasználat és az erdőművelés irányítása volt. Munkájához komoly támogatást kapott Halász Aladár főosztályvezetőtől.
1960 januárjában vette feleségül Fábián László erdőmérnök Éva nevű lányát. Családjukban három gyerek született: Éva, Géza és Nóra.
1960-ban Balassa Gyula miniszterhelyettes május 1-jei határidővel az Országos Tervhivatal Mezőgazdasági Főosztályára helyezte át, ahol dr. Madas András volt a közvetlen főnöke. Az ágazat fejlesztési céljainak meghatározásához és megalapozásához komoly segítséget kapott az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságtól is. Tisztségéből adódóan elérte, hogy az országos szintű bizottsági munkákban a szakmai kutató intézeteink, az erdészeti és faipari szakembereink közvetlenül részt vettek. Ennek során a kapcsolódó szakterületek képviselőivel közös célokat szolgáló emberi kapcsolatok alakultak ki. Eredmények nagy része nyomtatásban is megjelent.
1965-ben nemzetközi feladatokkal bővítették feladatait: kinevezték a Könnyűipari Együttműködési Kormánybizottság Fafeldolgozóipari Állandó Munkacsoport, majd 1971-ben a FAO Magyar Nemzeti Bizottság Erdészeti- és Faipari Szakbizottság tagjává. 1960-tól 1990-ig tagja volt az MTA Erdészeti Bizottságának is. Szerepe volt abban, hogy a fontosabb ágazati döntések előkésztő anyagai előzetesen érdemi szakmai vitafórumra kerültek.
Az 1968-ban megindított reformok egyik meghatározó egyénisége volt ágazatunkban. E folyamatokhoz kapcsolódva előtérbe került a közép-és felsőfokú oktatás, továbbképzés tartalmi és szervezeti átalakítása. 1968-ban a MÉM Szakoktatási Felügyelősége megbízta a szakmunkás- és szakközépiskolák szakfelügyeletével. A szakminisztérium Mérnök és Vezetőképző Intézetének keretén belül 1975-től az Erdészeti és Faipari Továbbképzési Szak vezetője lett. E pozíciókban jelentős szerepe volt az ágazati szakemberek korszakváltást szolgáló szemlélet változásában.
1976-ban a Marx Károly Közg. Tudományi Egyetemen megvédte a doktori értekezését.
1978-ban Az EFE c. egyetemi docensi címet adományozott a részére és megbízta az ágazati gazdaságtan oktatásával, melyhez a jegyzetet is megírta. Mellette oktatta a fakereskedelmet és az erdészeti politikát is a postgraduális képzésekben, egészen 1992-ig, nyugdíjazásáig.
1979 elején a miniszter kinevezte az Erdészeti és Faipari Hivatal Közgazdasági Főosztályának vezetőjévé, majd 1980-tól a Hivatal helyettes vezetője lett.
1988 január 1-én pályázat útján került az Erdei Termékeket Értékesítő és Forgalmazó (ERDÉRT) Vállalat vezérigazgatói állásába. Ottani tevékenységének fő stratégiai eredménye az 5.000 fős szervezet piacorientált gazdálkodó egységgé való átalakítása volt.
Szakmai munkássága mellett mintegy 50 szakcikket, jegyzetet, könyvfejezetet írt. Az OMFB kiadásában megjelent koncepciók kidolgozásában szerzőként és szerkesztőként is részt vett. A szaklapokon kívül, népszerű újságokban is publikált. Az Erdőgazdaság és Faipar szerkesztőbizottságának elnöke volt, több mint tíz évig.
Az OEE-nek 1957 óta volt tagja, 1979-től alelnöke. A Közgazdasági Szakosztálynak és az Oktatási Bizottságnak volt tagja. Munkássága elismeréseként 1986-ban Kaán Károly díjban részesítették.
1992-ben kérte nyugdíjaztatását a minisztertől és vonult nyugdíjba.
Utolsó éveit a budakalászi idősek otthonában töltötte, de szeretett kollégáival tartotta a kapcsolatot.
Családjukat a szeretet és a hit tartotta össze. Szülei a munkaszeretetre, a dolgos emberek megbecsülésére és tiszteletére nevelték – nemre, fajra és vallásra tekintet nélkül. Ezeket követte egész életében – a felettesei és beosztottjai, valamint az egész szakma elismerését kiérdemelve.
Béke poraira! Emlékét megőrizzük.

Dr. Illyés Benjamin és Dr. Rumpf János