Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

Több mint 1300 elültetett fával gazdagodik a Hűségerdő

2021-ben, a népszavazás centenáriumi évében indult útjára a Soproni Egyetem és a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. közös faültetési programja melynek vállalása, hogy a Soproni Parkerdőben minden évben annyi fa kerül elültetésre, ahány hallgató az adott évben megkezdi tanulmányait a Soproni Egyetemen.

A Soproni Egyetemen csúcsot döntve 2023 szeptemberében 1318 új hallgató kezdte meg tanulmányait, ez pedig azt is jelenti, hogy pontosan ugyanennyi új fa fog gyökeret ereszteni.

November 21-én a kora reggel órákban az Erdőmérnöki és a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar lelkes hallgatói kezdték meg a faültetést, akiket Prof. Dr. Alpár Tibor a Soproni Egyetem rektorhelyettese köszöntötte, majd felidézte a fentarthatóság ma mindennél aktuálisabb aktuális üzenetét. A Tanulmányi Erdőgazdaság képviseletében Ábrahám István vezérigazgató helyettes hívta fel a jelenlévők figyelmét a fa ültetés jelentőségére kiemelve, hogy aki fát ültet, az valóban bízik a jövőben, hiszen az elültetett facsemeték sok esetben évtizedek, de akár évszázadokig is szimbolizálják azt a hosszú távú elkötelezettséget, amelyet a természet és a fenntartható jövő iránt érzünk A gyakorlati tudnivalókról Dr. Folcz Ádám a TAEG Zrt. termelési és kereskedelmi igazgatója adott tájékoztatást, majd jó kedvűen láttak munkához az első és felsőbb éves hallgatók.

A nap második részében a Benedek Elek Pedagógiai és a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar képviselői is ásót ragadtak, akiket már Dr. Katona György oktatási rektorhelyettes látott el szellemi útravalóval kiemelve, hogy mindez befektetés egy olyan jövőbe, amely meghatározhatja a fát ültető hallgatók, azok gyermekei és unokái jövőjét.

 

A kezdeményezés nemcsak a jelenlegi hallgatókat, hanem a jövő generációit is ösztönzi a környezettudatosság és a fenntarthatóság iránt. Az évente történő ültetéssel különböző korúak lesznek a fák, hasonlóan egy természetes erdőhöz, amely segíti az erdő életképessé válását, megerősödését. A hallgatók elsősorban kocsányos tölgyet ültetnek, azonban ugyancsak az ellenálló képesség javításáért a cél egy elegyes erdő kialakítása, így a kocsányosok mellé más fafajok is kerülnek.

Cikk nyomtatása E-mail