Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

Muravidéki pedagógusok látogatása a Benedek-karon

slider muravidek.jpg Gyakorlatorientált szakmai tapasztalatcserére érkeztek muravidéki óvodapedagógusok a Benedek Elek Pedagógiai Kar meghívására november elején. A kar vezetősége és oktatói mindig nagy örömmel fogadnak határon túli magyar pedagógusokat, és kiemelten figyelnek szakmai előrehaladásuk támogatására.

A delegáció az Aranykapu gyakorlóóvodában kezdte a látogatást, ahol Csikósné Czakó Franciska óvodavezető fogadta a vendégeket. Kissné dr. Zsámboki Réka és dr. Pásztor Enikő egyetemi docensek vezetésével a nagy múltú intézménnyel ismerkedtek, majd belgatükör mögül figyelhették meg az óvodai foglalkozásokat.

A Benedek Elek Pedagógia Karon dr. habil. Varga László dékán üdvözölte a szlovén küldöttséget, amely a német nemzetiségi óvodapedagógus-hallgatók Márton-napi ünnepi műsorát is megtekintették. A kerekasztal-beszélgetésen dr. Pásztor Enikő mutatta be a Soproni Egyetemet, a pedagógiai kart és az óvodapedagógia-képzést, majd párbeszéd indult arról, hogyan lehetne szorosabbá fűzni a szakmai együttműködést.

A látogatás keretében került sor dr. Gerencsér Kinga egyetemi docens legújabb könyvének bemutatójára, amit a vendégek nagy érdeklődéssel fogadtak.

Fotógaléria

Cikk nyomtatása E-mail